tatyko 2013.06.17. 09:57

Kik a montenegróiak?

A 2006-ban függetlenné vált picike államban valamivel több, mint 600 ezer fő él. A lakosok 43%-a montengrói, 32%-a szerb. Ez az adat két fontos kérdést is felvet. Mi a különbség egy szerb és egy montenegrói között illetve a maradék 25%-a a lakosságnak kicsoda?

cg1.jpg

Nincs éles határ a szerb és a montenegrói nép között, azt, hogy ki minek vallja magát aktuálpolitikai nézetek és hangulatok is befolyásolják. Nyelvük és vallásuk gyakorlatilag azonos. Mégis, akkor miért tartanak számon montenegróiakat, és hogyan keletkezik montenegrói kisebbség mondjuk Szerbiában? Montenegró nem csak területileg különül el Szerbia magterületéről, de történelmi fejlődése is eltérő. Az egyik fontos különbség, hogy Montenegró önállóan vívta ki függetlenségét az Oszmán Birodalomtól az északabbra fekvő szerbség segítsége nélkül. A földrajzi elkülönülés és az önálló állami történelem – még ha ezer szállal kötődik is Szerbiához – azt okozta, hogy a szerbek egy részének lokális identitása erősebbé vált eredeti származásához képest. Ugyanakkor az, hogy éppen melyik a fontosabb, hasznosabb vagy divatosabb, változik. Akad olyan település Montenegróban, ahol a statisztikák szerint a lakosság többsége szűk tíz év leforgása alatt nemzetiséget váltott, noha nem volt jelentős népességváltozás a területen (pl.:Plužine). Olyan ez, mint ha Székelyföld független állam lenne, és külön mérnék a statisztikák a székelyeket és a magyarokat. Megfogalmazható különbség a székelyek és a magyarok között, nyilván van székely kisebbség Magyarországon is, de senkit nem bélyegeznének meg Székelyföldön és nem is kezelnék kisebbségként, ha magyarnak tartaná magát. Hasonló a helyzet Montenegróban.

cg2.jpg

Van azonban egy hatalmas különbség a montenegróiak és a székelyek között. A montenegróiak Szerbiától váltak függetlenné, olyan ez, mint ha a székelyeknek a független Székelyföld vagy a Magyarországhoz való tartozás között kellene dönteniük. És akkor itt jön képbe a maradék 25%. Montenegró kisebbségei a legfőbb támogatói az állami függetlenségnek, hiszen olyan népek is jól megélnek egymás mellett, akik pár száz kilométerrel távolabb már csak konfliktusok árán kényszerülnek erre. A kisebbségek jogai balkáni viszonyokhoz képest egészen jók, így az itt élő bosnyákok, albánok és horvátok szeretnek Montenegróban lakni, szerepük pedig sokkal fontosabb így, mint egy nagyobb szerb államban lenne. 2006-ban Montenegró függetlenségét nagy részben kisebbségeinek köszönhette, ami azért nem nevezhető átlagos forgatókönyvnek egy ország történelmében.

Képek: saját készítés

Címkék:utazás népek Crna Gora Montenegró Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://yugo.blog.hu/api/trackback/id/tr355235727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása